A kimaradásom oka annyi, hogy valamilyen okból kifolyólag a flaunt.nu-s végződésű oldalak nem töltöttek be a gépemen. Így tehát a Bella-s lap sem sajnos. Viszont rajta vagyok, hogy augusztusban már saját domain címem legyen, amivel könnyebben el lehet majd érni az oldalt. Az elmúlt napok pár friss híreit összeszedtem addig is.

A Penshoppe hirtelen felindulásból folyamatosan posztolgat olyan képeket Bella-ról, amik a saját fotózásukon készültek az ifjú modellről. Mióta megnyitottam, ez már a második alkalom, hogy erről írok nektek. Természetesen a márka ruháiban láthatjuk őt az érintett fotókon, szerencsére mindegyik jó minőségű. Csak remélni tudok, hogy kapunk még újabbakat is.

   

A Versace hivatalos Twitterjére került ki egy kisebb videó, melyben a cég modelljei is szerepelnek, persze Donatella mellett. Ha jól értettem, akkor annyit mondanak benne, hogy hogyan is kell helyesen kiejteni a cég nevét : Ez Versace (Verszácse), nem Versaci (Verszácsi). Videó itt (LINK). A #TheClansOfVersace hashtaggel posztolták, majd később egy újabb felvételt is láthattunk, amin összevágták egy fotósorozat darabjait,és a márka modelljeit sorakoztatták fel. Bella mellett Gigi is feltűnik benne, természetesen az elején. Ezeket Steven Meisel készítette róluk.

   

2018.Júl.14. 12:44

Iggy Azalea megjelentette Tyga-val közös dalát, mely a Kream címet kapta. A dalhoz a rapper stílusához illő klipet is forgattak, amit már elérhettek a YouTube-on. De hogy mi köze van Bella-hoz? Nos annyi, hogy a dalszövegben egyszercsak megjelenik a fiatal modell neve is. Természetesen nem sértésképp illesztették bele a dalba. Kissé érdekes, hogy miért pont őt találta meg az ausztráliai rapper. A videóban egyébként 1:00-nál hangzik el Bella neve. Bár az, hogy pont egy Tyga-val közös dalban említik őt, az meglepő, hiszen a fiú korábban Kylie Jenner pasija volt évekig, akivel a Hadid testvérek jóba vannak.

Dressed in designer, she could get grimey  (Tervező öltöztet, ő lehet így mocskos)
And it’s perfect timing, gin with the tonic   (És tökéletes az időzítés, gin tonikkal)
Bella Hadid, homie could get it   (Bella Hadid, haver, ő tudja)

A mai napon több korábbi fotósorozatnak jelentek meg a színfalak mögötti képei. A 2016-os Calvin Klein fotózásról egyet kaptunk, amin kedvencünk egy rózsaszín háttér előtt áll, és épp igazít egy picit a haján. 

   

A tavalyi brazil Vogue kulisszái mögül pár napja mutattam nektek már egy új képet, ám most folytatódott a sor, ráadásul kettőt is kaptunk! Ezeken leginkább a stáb tagjaival szerepel, láthatjuk így, hogy mennyire jó a hangulat egy-egy fotózás alkalmával. Mivel Bella közvetlen és aranyos,így a jó viszony hamar kialakul a két oldal között.

   

A Bvlgari tavalyi táskakollekciójához fantasztikus képek készültek, most nem új darabokat kaptunk a fotósorozatból, hanem szintén beleshetünk a kulisszák mögé, hogyan is készült a sorozat. Bella még ezeken is gyönyörű, és csodás táskákat is promótált. 

   

2018.Júl.12. 08:00

A tegnapi napon úgy döntött, pár rajongói tweetre válaszol Twitteren. A szemfülesek rögtön éltek is a lehetőséggel, így az alábbi válaszok születtek. Hihetetlen, hogy mennyire csodás lélek, és törődik a rajongóival. Ezért is imádom őt annyira!

@isabellakhadid: Csak azt akarom, hogy tudd, minden nap miattad mosolygok és örülök, hogy ugyanúgy élhetek, mint te. Köszönöm, hogy létezel ❤️ Örökké szeretlek

@bellahadid: köszönöm a létezésed. szeretlek

@bellahadid:  @bellaftharry remélem, hogy egy óriási öleléssel köszönthetlek hamarosan !! (neki nem volt tweetje, mégis megemlítette Bella)

@diorsbella: helló, legyen szép napod angyal, szeretlek. jó reggelt, emlékszem, hogy csodálatos lélek vagy, aki megérdemli a szeretetünket és boldogságunkat a világunkból. szeretlek téged. szia én angyalom. csak azt akartam mondani neked, hogy annyira büszke vagyok rád, és hálás, hogy valaki olyan, mint te, az életemben szerepel. áldás vagy, szeretlek.

@bellahadid: áldás vagy

@dolaniklaus: helló bébi, hogy érzed magad?♥️

@bellahadid: jól bébi! épp ebédszünetem van meló közben.. sugárzó !!!!!!! 😩😩

Teljes bejegyzés »

A Dior imádja Bella Hadidot alkalmazni, legfőképpen ha sminktermékeikről van szó. A legújabb “Addict Lip Tattoo” kollekciójához kérték fel a fiatal modellt. Ezek mind gyümölcsösek, és jelenleg négy elérhető színben kapható: 341 Litchi, 641 narancs, 551 dinnye és 571 áfonya. Nem hagy nyomot, és extrém hosszú ideig fent is marad (állítólag 10 órát bír). Olyan, mint egy ideiglenes tetoválás, amit ha megunsz, csak eltüntetsz az ajkaidról. Bella imádja, szerinte természetes hatású, és imádja őket. Ma a márka hivatalosan is megosztotta a reklámfilmjét.